" />
A rendezvény kezdete: 2018. június 18. 20:00-21:30

Egyasszony

színházi előadás
EgyasszonyIdén már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Újpalotai Nyári Játékok. A hétfői napon a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében létrejött előadást lehet megnézni.

Játssza:Tenki Réka 

Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan sérült csecsemő.? Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig ez a színházi előadás. Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

Színpadra alkalmazta: Tasnádi István
Díszlet - Jelmeztervező: Kálmán Eszter
Plakát: Csáfordi László
Zeneszerző: Barabás Béla
Rendező: Paczolay Béla
Producer: Orlai Tibor

A programok most is ingyenesek.
Eső esetén az előadás egy későbbi időpontban az Újpalotai Közösségi Házban kerül majd megrendezésre.
Mindenkit szeretettel várunk!
Rendező: Majoros Ágnes, Telefon: 06-1 410-0836
Megosztás
Az oldal cookie-kat (sütiket) használ a honlap megfelelő működéséhez és statisztikai célokból.