" />
Kozák téri Közösségi Ház
Gábor Áron utca 58/c
1154

Nyitva tartás: H-P: 9-20 óra, Hétvégén: rendezvények esetén

Megközelíthető a Bosnyák térről a 124-es, Újpalotáról a 96-os,296-os autóbusszal,69-es villamossal, Újpestről 225-ös,196-os busszal, Mexikói útról 225-ös busszal,69-es villamossal.


A Kozák téri Közösségi Ház a Csokonai Művelődési Központ legkisebb intézményegysége, amely az 1900-as évek elején eredetileg családi háznak épült, később óvoda volt, majd a szomszédos iskola könyvtára és napközije működött itt. 1974-ben kerületi vállalatok és a helyi tanács támogatásával, valamint a környéken lakók összefogásával építették át azzal a céllal, hogy befogadja, átvállalja mindazokat az ifjúsági feladatokat és fiatalokkal kapcsolatos kezdeményezéseket, amelyek a kerületben születtek.

A 80-as évek végétől közösségi házként működő intézmény főleg a környéken élő kisgyermekes családok és különféle céllal működő kis közösségek, klubok találkozó helye. A korszerűnek nem mondható épület kisméretű, de barátságos termeivel, családias hangulatával vonzza az idelátogató családok fiatal és idősebb tagjait, akik szívesen töltik itt szabadidejük egy részét.

A ház adottságainál fogva nem program-, és rendezvény centrikus, a helyi közösségi igényeket igyekszik kielégíteni korosztálytól függetlenül.

Hétköznap délelőtt a kisgyermekes családokat várjuk különféle közösségépítő és készségfejlesztő céllal a Törpike klubba, a Dúdolóba és a Játszóházba, amelyek külön erre a célra kialakított és felszerelt játszószobában kaptak helyet, amely egész nap nyitva áll a gyerekek előtt. Velük párhuzamosan hobbi szakkörök és tanfolyamok zajlanak, kéthetente a Harmónia kézimunka szakkörbe, márciustól pedig ingyenes angol nyelvtanfolyamra várjuk az érdeklődőket.

Délután különféle rekreációs sporttevékenységek, női kondicionáló torna, gyerek-jóga és felnőtt Hatha-jóga, valamint többféle tánctanfolyam, modern gyerektánc, Salsa és társastánc várja a mozogni vágyó gyerekeket és felnőtteket.

Az idősebb korosztály képviselőit a nyugdíjas klubba várjuk kéthetente, ahol közös beszélgetés, és éneklés mellett megkóstolják egymás otthonról hozott finom házi süteményeit.

Nálunk működik a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetségének helyi szervezete, a Rákospalotai Madárbarát Egyesület, akik havonta egy alkalommal gyűlnek össze megbeszélésre, évente pedig egy alkalommal kiállításon mutatják be a nagyközönségnek az általuk tenyésztett madarakat.

A hagyományőrző tevékenységek régóta kiemelt helyen szerepelnek a ház programjai között, ezért például jeles ünnepeink előtt (húsvét, advent, karácsony) kézműves alkotóházakat szervezünk, ahol a hagyományos és a modern kézműves technikák alkalmazásával készítünk egyedi, alkalmi dísztárgyakat, amelyek az alkotás öröme mellett az ünnepre való felkészülést is szolgálják.

Hasonló céllal nyári napközis táborokat is szervezünk az iskolás korosztálynak, ahol szintén a kézműves technikák segítségével kalauzoljuk el a gyerekeket a különböző magyar történelmi korokba.

Ezen kívül többféle tánc és nyelvi tábor, valamint egy állatbarát táborunk is van, ahol több olyan érdekes helyszínre látogatunk el a gyerekekkel, ahol élő állatokat figyelhetnek meg, sok tapasztalatot, élményt gyűjthetnek róluk.

Szintén itt működik az Árpád Népe Hagyományőrző Egyesület íjász szakcsoportja is, akik nemcsak a honfoglalás korabeli harcmodorokkal (vívás, íjászat) ismertetik meg a résztvevő gyerekeket és felnőtteket, hanem a korhű viselettel, eszközökkel és életmóddal is.

A közösségi ház legnagyobb látogatottságú rendezvénye a májusi Kozák téri Nap, amelyen minden csoportunk részt vesz a szervezéstől a részvételig. Közös főzés bográcsban, különféle gyerekprogramok (versenyjátékok, bábelőadás, kézműves alkotóház), színpadi bemutatók (gyerekjóga, tánc, vívás és íjászat), és meghívott fellépő művészek produkciói gondoskodnak arról, hogy az egész nap jó hangulatban teljen egymás társaságában.

Egész évben várjuk vendégeinket programjainkra hétköznap 9 és 20 óra között, hétvégén pedig rendezvényeink alkalmával.

Kiállítások

Turcsán Miklós festőművész

Turcsán Miklós festőművész 2018. december 13. 09:00-2018. december 19. 21:00
Csokonai Művelődési Ház

1964-69 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, itt Fónyi Géza tanítványa.Jelenkori képzőművészetünkben kitüntetett és külön hely illeti meg Turcsán Miklós festészetét. Nem mintha viszonylagos magányossága elszigeteltté vagy különcködővé, eredetisége extravaganciává avatná munkásságát. Ámde a jelenkor uralkodó hazai irányzatai, az összefoglaló ?posztmodern? jelzővel behatárolható törekvések látszólag nem befolyásolták jelenünkre autonómmá fejlődött művészi látásmódját, egyénivé alakult stílusát. Az évtizedek sor

Kicsi tárgyak

Kicsi tárgyak 2018. december 13. 09:00-2018. december 19. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

A Prizma kör tagjai és vendégei az idén, a Gellért térről a Citadelláig sétáltatták meg otthonról hozott arasznyi tárgyaikat. A sétán készült legjobb fotókat a kiállításon a nagyközönség is megnézheti.Megtekinthető december 19-ig, a Ház nyitvatartási idejében.

10 éves a Bernecebaráti Művésztelep

10 éves a Bernecebaráti Művésztelep 2018. december 13. 09:00-2018. december 17. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

Kiállító művészek: Ásztai Csaba festő, Pomáz - Bardócz Lajos grafikus, Berkenye - Bakos Erzsébet textilművész, Páty - Buda István szobrász, Budapest - Ferencz Ernő szobrász, Páty - Gaál András festő, Pannonhalma, Hegedűs Endre festő, Budapest - Király György festő, Szolnok - Kopacz Mária festő, Szentendre - Mihályfi Mária festő, Budapest - Nagy Előd festő, Budapest - Nemes István festő, Somogyfajsz - Petrovits István szobrász, Sepsiszentgyörgy - Restyánszki Attila szobrász, Diósd - Ridovics Péter festő, Budapest - Seregi József szobrász, Budaörs -

A repülő ember

A repülő ember 2018. december 13. 09:00-2018. december 14. 21:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

Az ANNO Művészeti Héten BORNAI TIBOR zenész, zeneszerző, szövegíró, a KFT együttes szerzőjének, billentyűs-énekesének festményeiből nyílik kiállítás az Újpalotai Közösségi Ház Zsókavár Galériájában A repülő ember címmel."A betűket még nem ismertem, de már volt kedvenc festőm. Gyerekkorom máig eleven emléke, hogy a színek nevei szinte semmit nem mondanak arról a csodáról, ami a vörösben,a sárgában és a többi látomásban működik. Mégis zenész lett belőlem, és ezt utólag azzal magyarázom, hogy az ember szeme olyan közel van a füléh

Mézeskalács Meseváros

Mézeskalács Meseváros 2018. december 13. 09:00-2018. december 21. 20:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

A mézeskalács házikókat a résztvevők otthon állítják össze, mindenki önálló elképzelései szerint alakítja és díszíti alkotását. Egyénileg és csapatban is lehet dolgozni.A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2018. december 10. hétfő 9 órától 2018. december 21. péntek 20 óráig, a ház nyitvatartási idejében.Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
A kiállítások az intézmény nyitva tartási ideje alatt látogathatóak.

Rendezvényeink

Az oldal cookie-kat (sütiket) használ a honlap megfelelő működéséhez és statisztikai célokból.