Pályázatok</a>
Kiállítások</a>
Röfi</a>
Quiz</a>
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)
Zsókavár utca 15.
1157

A XV. kerületi Csokonai Művelődési Központ önálló egységeként 1977-ben alapított Újpalotai Szabadidő Központ (rövidítve: USZIK) több mint negyed százada működik a helyi lakosság szolgálatában. A kulturális programok szervezése mellett Információs Irodánk a helyi nyilvánosság egyik centrumaként ismert. Megalakulásunk óta szerepet vállalunk a sokoldalú tájékoztatásban. A központ gondozásában jelenik meg Újpalota, Pestújhely és Rákospalota kulturális - közéleti folyóirata az Újpalota 2000, amely jó lehetőséget nyújt a helyi nyilvánosságnak, a civil kezdeményezések megismertetésének. Kiemelt szerepet szánunk a civil szervezetekkel való együttműködésnek. Az Újpalotaiak Baráti Körétől a Szilas Parki Családok Egyesületén át a Segítsd az Iskoládat! Közhasznú Egyesületig számos szervezet létrejöttében közreműködtünk és máig tatjuk velük a kapcsolatot. Tekintve, hogy az USZIK sokáig saját megfelelő méretű épület hiányában végezte feladatát, jellemző, hogy gyakran összetévesztik a központ kezelésében álló Újpalotai Közösségi Házzal, amely a rendszerváltozás óta szolgál a Szabadidő Az Újpalotai Szabadidő Központ központ szervezésével a Frankovics Ifjúsági Ház vezetőjét, Péterfi Ferencet bízták meg 1977-ben. Ekkor a központ még nem rendelkezett saját helyiséggel, rendezvényeinek nagy részét a lakótelep különböző pontjain tartotta. Bérlőként vette igénybe a Zsókavár utcai pártházat, amely később, a rendszerváltozás idején az USZIK kezelésébe került. Péterfi Ferenc 1987-ig állt az intézmény élén,majd ezt a szerepet Kelemen Árpád vette át tőle. Ez idő alatt a központ és ezen belül a Közösségi Ház számos különböző rendezvény szervezésével próbálkozott, a rock koncertektől egészen a komolyzenei estekig és játszóházakig.

Kiállítások

Minimalizmus - Feketén, Fehéren

Vajda János fotográfus kiállítása
2020. szeptember 20 — szeptember 30.


Téli meseA Palota Galéria szeretettel meghívja Önt, Vajda János fotográfus a Minimalizmus - Feketén, Fehéren című kiállításra.

Nyitva tartás naponta 9-21 óra között, hétvégén a ház programjaihoz igazodva.

A kiállítás megtekinthető: 2020. szeptember 30-ig.

 


Nyári hangulat

Szurovecz Éva kiállítása
2020. szeptember 20 — október 08.


Nyári hangulatAz Újpalotai Szabadidő Központ Zsókavár Galériája tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait szeptember 5-én, szombaton 17 órára Szurovecz Éva Nyári hangulat című kiállításának megnyitójára.

A kiállítás megtekinthető október 8-ig az Újpalotai Közösségi Ház egyéb programjaihoz igazodva.
 

Trianon 100

emlékkiállítás
2020. szeptember 22 — október 01.


trianon 100A Csokonai Művelődési Ház szeretettel várja Önt, barátait, ismerőseit Batár Zsolt Botond történész, idegenforgalmi szakíró "Miért igazságtalan a trianoni békediktátum" című trilógiájának előadással egybekötött bemutatójára.
Ugyanakkor a könyvek alapján Dósa István ny. honvédtiszt által összeállított "Él nemzet e hazán" c. nemzetünk ezer éves történetéről bélyegekből, képeslapokból, képekből összeállított kiállítára.

A kiállítás megtekinthető 2020. szeptemberében a Csokonai Művelődési Ház kamaratermében.

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.