" />

27. Pestújhelyi Napok

Mai programjaink

A mai napon nincsenek már programjaink!
Csokonai Művelődési Ház
Eötvös utca 64-66.
1153

A Csokonai Művelődési Ház Eötvös utcai épülete eredetileg ipartestületi székháznak épült. A ház nem programcentrikus, mint a főváros frekventáltabb területein fekvő kulturális intézmények, inkább befogadója a sokféle megfogalmazódó kulturális, közösségi igénynek. Ennek megfelelően nagyon sok öntevékeny, nagy múltra vissza tekintő közösség működik a Csokonai Művelődési Házban, amely értékteremtő, értékőrző szellemiségével a fiatalabb korosztályt is bevonja tevékenységébe (pl. gombfocisok, számítógépesek, Tavasz Nőikar, bélyegesek, művészeti és táncos csoportjaink). Klubjainkon, tanfolyamainkon kívül hagyományosnak mondható, budapesti szintű rendezvényeink is vannak. Ezek közé tartozik a havonta megrendezendő görög táncházunk, illetve színvonalas ásványbörzénkre és kisállat kiállításainkra is nagy az érdeklődés. A Csokonai Művelődési Központ 1996 óta évente megrendezi hagyományos és a kerület polgárai körében nagy sikert arató művészeti hetet, az ANNO hetet. E rendezvénysorozatunk elmúlt kilenc évében sikerrel mozgósította a városrészek civil szerveződéseit, iskoláit, művészeit. 2001-ben emléktáblát helyeztünk el a Csokonai Művelődési Ház falán, Cseszka Edit tanárnő emlékére, aki a kerületben kiemelkedő ének-zenei tevékenységével, pedagógusi munkájával és fáradhatatlan kórusszervezésével lett méltán európai hírnevű. Ő alapította 1961-ben a máig házunkban működő Tavasz Nőikart, mely 2001-ben a Budapestért-díjban részesült. Nálunk működik a Palota Kincsőr Alapítvány amely a kerület művészeiért és művészetéért alakult. Nyári táboraink közül kiemelkedő a kézműves Mesevár, amely több éve a legnépszerűbb gyermekrendezvényünk. A 2000/2001. millenniumi év kiemelkedő rendezvénysorozata egy történelmi vetélkedő volt a kerület iskoláinak csapata között, ?Él nemzet-e hazán...? címmel. 2004-ben a vetélkedőt megismételtük a Balassi és a Rákóczi emlékév jegyében. A Csokonai Művelődési Ház minden programjáról igényes propagandaanyagot (szórólapok, plakátok, meghívók stb.) készít, melynek hátoldalán 2005. tavaszától egy helytörténeti, művelődéstörténeti sorozatot jelentetünk meg ?Szilasmenti históriák? címmel. 2002-ig a Csokonai Művelődési Ház Életjel című saját kulturális és közéleti újságot jelentetett meg, mely a kerület kiemelkedő eseményeivel, illetve kulturális programajánlatokkal foglalkozott. 2005-ben ünnepeltük a művelődési ház fennállásának 50 éves évfordulóját. Ezen alkalomból a Csokonai emlékeiből megjelentettünk egy több mint 800 archív fotót és filmrészleteket tartalmazó DVD-t, amely meg is vásárolható a művelődési házban. 2006-ban folytatódtak a felújítások. Megszépült az emeleti terem és a kert, ahová nyár esti, szabadtéri előadásokat szervezünk, és megújult a kamaraterem, ahol koncertek és irodalmi előadások rendezését tervezzük. A házban 12-en dolgoznak, a művelődésszervezői feladatokat 3 munkatárs látja el. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0681-05

Kiállítások

Tárogató

Tárogató 2019. május 19. 09:00-2019. május 22. 21:00
Csokonai Művelődési Ház

A Palota Galéria szeretettel meghívja önt és családját Gábor István festőművész Tárogató című kiállítására.Megtekinthető: 2019. május 6-22. között a Csokonai Művelődési Ház nyitvatartási idejében.

Változó idő

Változó idő 2019. május 19. 09:00-2019. május 20. 20:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

"A természet szépségének színtiszta átélése, e mély érzés olyan, mint a hit, s szilárdan hiszem, a kettő szoros kapcsolatban áll egymással." - Van GoghA Zsókavár Galéria szeretettel meghívja Önt, családját és barátait Erdődy Anita "Változó idő" című festménykiállítására.A kiállítás megtekinthető május 20-ig az Újpalotai Közösségi Ház egyéb programjaihoz igazodva.Helyszín: Újpalotai Közösségi Ház, 1157 Budapest, Zsókavár utca 15. Megközelíthető: a belvárosból a 7-es, 7E, 8E, Újpest Központból a 196-os autóbuszokkal.

Zenész- és koncertfotók

Zenész- és koncertfotók 2019. május 22. 10:00-2019. június 28. 20:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

Császár Márta (Kifra) zenész-fotósnak vallja magát. Több mint tíz éve kizárólag zenészeket fotóz. Hivatása összefonódott a blues iránti rajongásával. Nem hiányozhat a jó koncertekről, nem történik jelentős blues-esemény a tudta nélkül, portréalanyai az évek során személyes ismerőseivé váltak, olyannyira, hogy kezükről, hangszereikről is felismeri őket.A kiállítás megtekinthető június 28-ig, a Ház nyitvatartási idejében.

Közlekedő ember

Közlekedő ember 2019. május 25. 14:00-2019. augusztus 26. 21:00
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)

A Prizma körrel közösen az olvasó, a zenélő, a táncoló, a gondolkodó és a szerelmes ember címmel írtunk már ki fotópályázatot. Az idén "A közlekedő ember" pályázat kiállítására várjuk az érdeklődőket.A kiállítás megtekinthető augusztus 26-ig, a Ház nyitvatartási idejében.

Légy szíves! Légy színes!

Légy szíves! Légy színes! 2019. május 26. 10:00-2019. június 21. 21:00
Újpalotai Szabadidő Központ Közösségi Háza (USZIK)

A Zsókavár Galéria szeretettel meghívja Önt, családját és barátait a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona MásKép Műhely alkotóinak LÉGY SZÍVES! LÉGY SZÍNES! című kiállítására.A kiállítás megtekinthető június 21-ig az Újpalotai Közösségi Ház egyéb programjaihoz igazodva.
A kiállítások az intézmény nyitva tartási ideje alatt látogathatóak.

Rendezvényeink

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.