2020. április 6-án nyílt volna a fenti címen kiállításom a Csokonai Művelődési Ház Palota Galériájában. Az ismert és sajnálatos események miatt egyelőre ezzel a virtuális megnyitóval tudok jelentkezni.

A megnyitó beszéd szövege:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátok!

Vajda János kiállítását szeretném a figyelmük központjába állítani.
Hosszú az út. Egyrészt a fény rögzítése óta eltelt idő vonatkozásában, másrészt Vajda János életében is. Az út és idő együttható tényező a fotózásban is.
János az első fényképezőgépet az édesapjától kapta, ezt is már régen, bár akkoriban egy technikai kuriózumnak számított. Mondjuk úgy, mint ma egy mikrochip. Forgattuk jobbra-balra, mit is lehet vele kezdeni. Hosszú tanuló időszak következett, mint nekem most az okostelefon - kicsit késve -.
Vajda János mára kész fotóművész lett, nem is akármilyen. Ő tudja a választ a három kérdésre:
Mit, hogyan, miért?
Természetjáró ember. Mindig is közel állt a természethez. Vagy a valós világ hozzá. Ő nem egy szokványos természetfotós. Másként látja a világot. Azt a világot fényképezi, amit belülről lát. Akár csukott szemmel is lát, de nem krokizik. Azt is látja, ami számunkra észrevehetetlen. Minimalista képeket varázsol a természet látványából. Filozófiát kreál a fekete fehér fotóin. Viszonylatokat hoz létre az ember és a természet között. Magáról a létezésről szólnak a képei.
Megsárgult mezőn van egy fekete korlát, fekete a bárányfelhős ég. A földi létünkhöz van még egy kapaszkodó, mielőtt elszállunk a mindenség felé. A természetfotózás minimális eszközökkel való megfogalmazása hozza létre az abszolút gondolatgazdagságot. Azokat a filozófiai gondolatokat, amelyekben nemcsak a táj vizuális megjelenítéséről van szó, hanem annak tovább gondolásán keresztül eljutni egy másfajta dimenzióba. Kérdéseket vet fel, amelyekre csak közösen tudunk válaszolni. A lét és a nemlét ösvényén botorkálunk.
A minimalizmus, mint képzőművészeti műfaj - minimal art - Amerikában született meg. A fotóművészetben ez másként alakult, és egy kicsit később. Az építészeti részletfotók adták az inspirációt.
Vajda János képei nem ábrázolnak és nem dokumentálnak, hanem gondolkodtatnak. A nézővel továbbgondolják a látványt és más összefüggést is észre vesznek. Minden mulandó. A virág elhervad, száraz kóróvá válik. Az ég sötét lesz, mert lemegy a nap. Más fények villóznak a sötétben. Egy mártélyi kép. A nyárfák levelei villognak, világítanak a nyári szellőben. Egy fehér betonkorlát mögött. Ez már költészet és zene. Fények nélküli világosság. Szellemi világosság. És csak egy kattintás a valóságra, és már az enyém is, a mindenség töredéke.
Ezekből az átélt töredékekből áll össze az egész. Vajda János pontosan fogalmaz, tökéletes a kompozíció, precíz a kivitelezés, sallangmentes, tárgyilagos. Mindent tud, ami ehhez a minimal art fekete fehér fotók létrehozásához kell. Ő már túl van az izmusokon, divatokon és mindenféle stílusokon. Saját világot teremt, mert a saját útját járja. Kicsit rögös, kicsit gyötrelmes, kicsit magányos, de egyszeri és megismételhetetlen. Olyan Vajda Jánosos. Mindenkinek meg van a saját útja. Csak járni kell megtanulni rajta.
Kellemes kirándulást kívánok mindannyiunknak! Jó utat!

Köszönöm az Intézménynek a megelőlegezett bizalmat, Nagámi, Munkácsy-díjas szobrászművész Barátomnak a segítségét és a megnyitón való szerepvállalást, Szűts István Barátomnak pedig a remek zenét!

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a Csokonai Kulturális Központ rendezvényein kép- és hangfelvétel, illetve fénykép készülhet.
A résztvevő a rendezvényen való részvételével - minden további megkérdezése nélkül - kifejezett hozzájárulását adja, hogy a Csokonai Kulturális Központ ezeket a hang és képanyagokat nyomtatott és online anyagaiban a rendezvények népszerűsítése céljából felhasználhassa.